A blog megszűnt. Gondolom feltűnt annak, aki néha ránézett. Köszönöm az eddigieket.
Talán egyszer újra lesz miről írnom.
Legjobbakat mindenkinek…
Élj a mának!
Vágy, remény, bizakodás. Nagyjából ez a három szó tökéletesen kifejezi mindazt, amit a hosszúra nyúlt, kínzó tél alatt éreztem. A hideg hónapok alatt az idő is megfagyott. Nem igen akartak telni a napok, hetek. A hosszúra nyúlt holtidőszak alatt egyre inkább azt éreztem, hogy már nem is mondhatom magam igazi, nagybetűs horgásznak. Nem igazán volt lehetőségem hódolni a szenvedélyemnek egyrészt a vizeket elfedő jégpáncélok miatt, másrészt pedig az emberi hülyeség hosszú időre elvette tőlem a domolykós patakom horgászati lehetőségét. Ezt nem boncolgatom, aki olvasta már a blogom, az tudja miről is “beszélek”. Az első pecát március elején követtem el és sikerült egy egész napot eltöltenem a természet közelségében. Halat nem fogtam, de nem bánkódtam. Nem halra volt szükségem. Van erről egy mondás is miszerint: “Sokan egy életen át horgásznak, és észre sem veszik, hogy nem a halat keresik.” Igazi magánypeca volt az első, ami már rettentően hiányzott. Aztán április vége felé kaptam egy sms-t, hogy a domolykós patak újra csordultig van vízzel és már nem sárzavaros. Rögtön összedobtam a kellő cuccokat és cirka 4 hónap után újra útnak indultam.
Újra színes a világ
Jó volt újra látni az ereje teljében lévő patakot, azonban elgondolkodtam, hogy vajon meddig marad a mostani állapot. Gyorsan elhessegettem az ilyesfajta gondolatokat, és a mostanában oly menő szólás szerint kezdtem cselekedni. A szólás így szól: Élj a mának.
Virágba borulva
Számomra paradicsomi állapotok uralkodtak a patak partján egészen addig, amíg egy kisebb csoport “c-type” fiatal megjelent a híd környékén, és fürdeni kezdtek. A víz viszont még rohadtul hidegnek bizonyulhatott, mivel pár perc után elmentek. Addigra már sikerült kipenderítenem az év első pergetett halát.
Első Domolykóm
Nagyon jól jött már számomra a halfogás öröméből származó boldogságlöket. Reméltem, hogy a a peca során még párszor átélhetem ezt a fajta érzést. Ehhez már csak a halak beleegyezése szükségeltetett. Az uszonyosok szerencsére áldásukat, vagyis jobban kifejezve kapásukat adták rám.
“Csak jöjjön legalább még egy.” Pipa..
Egy közelebbi
Szúnyogot bele
Két kapás közötti gondolataimban eltűnődtem azon, hogy mennyire alkalmazkodóak a domik. Télen a patakban szinte alig folydogált víz. Halat egy darabot nem lehetett látni, de most mégis ugyanúgy megtudom őket fogni, mint a vízleeresztés előtt. Egy újabb ok amiért csodálom őket.
Mivel a sima szakaszon nagyon finnyásan ettek a halak, ezért úgy döntöttem megnézem a fentebbi részt, így át kellett mennem a híd alatt, ott ahol nemrég fürödtek. Áthaladásomkor felfigyeltem egy, a sóderból(!) kiálló felmosó szárára amiről 60-as körüli zsinór lógott a vízbe. Mikor kihúztam ledöbbentem. A zsinór végére egy kb. 30 grammos, tenyérnyi villantó volt görcsölve. Nem tudtam, hogy sírjak, vagy esetleg nevessek. Ez az eset azt hiszem tükrözi az elkövető intelligenciáját. Ráadásul szép jövő elé nézünk, ha már a tizenévesek is próbálnak “rapsickodni”, de az is lehet, hogy csak én veszem ezt túl komolyan. Na, mindegy. Fent sikerült fognom egy szebbet , egy eddig halat nem adó helyről.
Szép
Tündöklés
Mentem volna feljebb, de egy felelőtlen horgász elengedve hagyta a testes kutyáját, amivel nekem farkasszemet kellett néznem. Nem kockáztattam, inkább visszafordultam, és fogtam még egy apróságot.
A jövő
Ha már a fenti részt meglátogattam, akkor már megnézem a zsilip alatti részt is, gondoltam magamban. Amolyan legyes víznek nézett ki a lenti rész. Sekély és számomra gyors.
Talán a harmadik behúzásra kaptam egy erős rávágást, aminek egy szép hal lett a vége. Meglehetősen másabb volt a fárasztás a sekély vízben. Végig szemmel tudtam követni a fogatlan ragadozót. A szákolással meggyűlt a bajom a magas parton, de végül sikerrel jártam.
A sekély lakos
Merítőből való visszaeresztés után lejjebb ballagtam. A nemrég levonuló árvíz miatt azonban még mindig nedves volt a föld, így egy rossz lépésből adódóan majdnem sikerült lelőtt fácán módjára belezuhannom a vízbe.
Nem sokon múlott
Pulzusszámemelőnek tökéletes volt az imént leírt eset, azonban nem gondoltam, hogy lesz még nagyobb izgalmat okozó esemény is. Igen, az eseményen a halfogást értem, méghozzá nem is akármilyen hal megfogását. Sikerült megfognom az év első 40+-os Domolykóját.
Évértékelő
2013. Most még leírva elég furcsának tűnik, de majd megszokom. Aggasztó számomra, hogy az idő porszemcséi mily gyorsan hullanak alá az élet homokórájában. Jó visszagondolni a 2012-es évemre, de mégis olybá tűnik, mintha egy szempillantás alatt elsuhant volna, néhány feledhetetlen emléket beleégetve az agyam rejtekeibe.
Az év igazán jól kezdődött. Megfertőződtem egy betegséggel, ami nem más, mint a domolykópergetés, és ez a láz még most is csillapíthatatlannak mutatkozik. A január sok horgász számára nem túl kedvelt hónap, számomra azonban a csodás kezdet időszaka volt. Első domolykóimat még körforgókkal csábítottam horogra, mára azonban nagyrészt wobblerekkel próbálom rávenni őket egy fényképezésre.
Az a bizonyos első pergetett
Kezdet és vég
Egy jó ideje nem domolykóztam már, mivel valahogy nem találtam őket a patakban. Aztán két hete újra megpróbáltam becsapni pár példányukat. November 17.-ét írt a naptár mikor biciklimmel a patak felé tekertem. Az odaút közben jó volt visszagondolni a nyári pecákra, amelyeken hiába volt rohadt meleg, sok szúnyog mégiscsak jó volt. A nyár azonban hiába nyúlt át az őszbe, így is elmúlt. Ez a természet rendje, és szerencsére ebbe még az ember sem tud beleszólni.
A Bodrog adománya
Sokat gondolkodtam azon, hogy megírjam e ezt a pecát, mivel nem sok minden történt ezen a horgászaton, de arra jutottam, hogy megmutatom nektek, hátha színesíti a nagyrészt Domolykókról szóló blogomat. Eléggé beszippantott magába az Ul-es fejeskergetés, így kellett már némi változatosság.
Itt van az ősz, itt van újra
Hogy mit is jelent számomra az ősz? Az elmúlás kezdetét, a ködös reggeleket, az ember lába alatt ropogó falevelek hangját és az egyre rövidülő nappalokat. Horgász szempontból pedig az igazi rablóhalas szezon kezdetét, a csukák vad fejrázásait, a vadul küzdő domolykó által a kezemre csapott hideg víz csordulását és még folytathatnám.
Domik a melegben
Ha azt hiszitek, hogy a Bodrogos bejegyzés óta nem horgásztam, akkor tévedtek.(Ki sem bírnám) Komolyabb volumenű pecám nem volt, bár ez relatív dolognak mondható, hiszen nem tudom kinek mi számít rendes pecának. Szerencsére, ha nem tudok messzebbre menni akkor mindig van egy alternatívám, ami nem más, mint a domolykó pergetés. Szóval a cikk témája ismét a fejes lesz. Lehet, hogy már unjátok ezeket a történeteket, ezért is próbáltam rá a legutóbbi domis írásomban megemlített új, általam még nem horgászott szakaszra. De a “teszt” előtt jöjjön “pár” mondat egy korábbi, tanulságos kiruccanásról.
Ez a pillanat megadta a kezdő lökést
Bodrogi laposok
Történt nemrég, hogy lejutottam a Bodrog partjára. A cél az volt, hogy fogjak pár balint, míg Apámék keszegeznek. Na, de a vízállás nem igazán tette lehetővé a pergetést. A víz zavaros és magas is volt, így a parti pergetésem eléggé megnehezítették a körülmények. Egy jó órányi dobálás után feladtam, pedig nem szokásom. Szerencsére számítottam rá, hogy a vízállás nem lesz megfelelő, ugyanis a peca előtti napokban kiadós esőzések voltak. Így elővettem 2 feederem, kötöttem 2, kb. 14-es horgot, és kezdődhetett a keszegvadászat.
Itt szükség lett volna egy mellesre…
Egy csöppnyi nyár
Mondhatni, hogy rég volt már említésre méltó horgászkalandom. A mostani sem fog sok újdonságot tartalmazni, egy sima domolykózás lesz az egész. Próbáltam más felé nyitni nemrég, de egyik pecából se lett semmi, vagy a fuvar hiúsult meg, vagy az időjárás tett közbe. Kissé unom már a domolykópergetést, ha szabad ilyet mondani. Jó lenne már balinokat, jászt, vagy holtágas csukákat kergetni valahol. Mentünk is volna Apámmal a Bodrogra 2 napra, de, mint említettem nem lett belőle semmi. Volt még pár próbálkozásom egy bányató süllői felé, de úgy néz ki, hogy az is csak júliusban fog megvalósulni. Ez az én formám. Na, de hagyjuk a nem megvalósult dolgokat,térjünk rá a domizásra, mert abból elég sokszor volt részem mostanában.
A “Keskeny”
Sokat a kevésért
A domolykók után úgy éreztem, hogy kell már valami más, így hát a régi csukázós helyeim felé kanyarodtak gondolataim. Érkezett pár jó hír is megbízható forrásból. Gyorsan össze is pakoltam és vasárnap dél körül felültem a biciklimre, majd meg sem álltam míg el nem értem célomig. Apám is velem tartott, bár már jobban szeretek magányosan pergetni. A felszerelés egy 3 méteres, 20-40 grammos botból és egy 40-es orsóból állt, rajta 10-es fonott. Meglehetősen szokatlan volt ez a “durva” felszerelés az Ul után, olyannyira, hogy sorra díszítettem környezetem különböző twisterekkel, gumihalakkal.
Sokat változott mióta nem láttam
Egy átlaghorgász kalandjai 