• KONTÉNER RENDELÉS BUDAPEST

    +36 21 300 7132

    Konténeres építési törmelék és sittszállítás Budapest - 4-8 m3 konténer rendelés

Konténer rendelés Budapest – Konténeres Sittszállítás

Cégünk a konténer rendelés után még aznap kiszállítja a megfelelő méretű konténert, amit jelenleg 25 konténerszállító teherautóval és több, mint 500 különböző méretű konténerrel lát el. Ez azt jelenti, hogy a háttérben futó logisztikának köszönhetően Ön a konténer megrendelésétől számítva akár pár órán belül pakolhat a megrendelt konténerbe. A kiszállított konténert akár egy hétig is használhatja, nem számítunk fel különdíjat a hosszas rakodás miatt. Ugyancsak megrendelőink kényelmét szolgálja, hogy a kerti hulladékot nem kell külön konténerbe pakolnia, mint más szemétszállító cégeknél. Mivel saját hulladékválogató gépekkel rendelkezünk telephelyünkön, így levesszük a válláról a hulladékválogatás és annak szortírozását külön rendelt konténerekbe. Ezt mi mind elvégezzük Ön helyett, egyetlen megrendelt konténerrel. Vállalatirányítási rendszerünk alapja a hulladék nyomon követése.

Budapest egész területén rendelkezünk érvényes behajtási engedéllyel minden teherautónkra, valamint hivatalos begyűjtési és szállítási engedélyünk is van.

Sittszállítás

Építkezésből, vagy épületek, egyéb létesítmények bontásakor keletkező építőanyag, tégla, beton, válaszfal törmelékei.

Szemétszállítás

Háztartási, kommunális és vegyes hulladék elszállítása Budapesten. Olcsó konténer árak.

Lomtalanítás

Házak, lakások, pincékben felgyülemlett bútorok, egyéb akár műanyag tárgyak elszállítása Budapesten.

Rendelésfelvétel:

itt is leadhatja megrendelését!

Az Adatkezelési tájékoztató megismerését követően hozzájárulok személyes adataim kezeléséhez.

This contact form is deactivated because you refused to accept Google reCaptcha service which is necessary to validate any messages sent by the form.

Konténer rendeléssel kapcsolatos információk

Munkatársaink összefoglalták korábbi megrendelésekkel kapcsolatban periodikusan felmerült legáltalánosabb kérdéseket és a válaszokat. Amennyiben a lent felsoroltak között nem találja a kérdésére a választ kérjük hívja diszpécserünket, aki segítőkészen megválaszolja akár a szállítást, az időpontot, vagy a szállítandó hulladék fajtájára, méretére és a fuvarra vonatkozó tarifát.

Igen, természetesen, viszont behajtási engedélyt kell igényelnie. Kérjük konténer rendeléskor ezt jelezze, mivel a szükséges engedély igénylése és annak beszerzése rajtunk kívül álló okokból napokat vehet igénybe. Ezt a konténer rendelése előtt már érdemes betervezni.

I. kerület Várnegyed

Természetesen van rá mód. Nagyobb építkezések, beruházások kiszolgálására is felkészültek vagyunk. A kívánt mennyiséget, ütemezést, részleteket egyeztesse diszpécserünkkel, aki segítőkészen felméri az igényeket és koordinálja a konténerek kihelyezésének és begyűjténének logisztikai részét a továbbiakban.

Keressen minket teljes bizalommal

Ha nem tudja a hulladék szállítás előtt eldönteni, hogy mennyi építési törmelék esetleg hulladék van köbméterben kifejezve, esetleg konténer szállítási kérdésekben nincs megfelelő rutinja. Legyen szó konténer bérlés, konténer árak tekintetében törmelék sitt, tárolókonténer, nagyobb mennyiség esetén annak elszállításáról, percek alatt gondoskodik kollégánk, aki nagy tapasztalattal rendelkezik konténeres szállítás témában. Minden szükséges információt egyeztet Önnel, hogy a megfelelő konténert vigyük a kért címre. Kérjen ajánlatot kollégánktól.

Sittszállítás

Építési és bontási anyagok törmelékének, sitt lom szemét, zöldnek minősülő hulladék elszállítás megrendelésekor hívjon minket bizalommal. Zöldhulladék elszállítás konténerrel tavasszal és ősszel amely lehet a kertben összegyűlt elhullott levél is, a rendelés Budapesten akár szombaton is leadható mindössze 1 perc. Kérjen egyedi árajánlatot több konténerünk megrendelésekor kedvezményt biztosítunk konténeres sittszállítás esetén.

Vegyes konténer

Mit lehet tenni ha különböző hulladék kerülne egy tárolóba? Nem gond, bontási és építési, felújítási munkákhoz, kerti hulladék elszállítása, lom szemét, csempe, inert hulladék, Budapest valamennyi kerületében kerti hulladék a szállítást követően feldolgozó üzemünkben a megfelelő helyre kerül, így azt mondhatjuk, hogy bármit lehet a konténerbe tenni a veszélyes hulladékokon kívül. Területfoglalási engedélyre van szükség, hacsak nem saját telkén tárolja. Hulladék és építési törmelék (akár sittes zsákba) átvételi lehetőség is van hulladékudvar telepünkön.

Budapest összes kerületébe szállítunk (4-5-6-7-8 m3)

Budapest I. kerület | Budapest II. kerület | Budapest III. kerület | Budapest IV. kerület | Budapest V. kerület | Budapest VI. kerület | Budapest VII. kerület | Budapest VIII. kerület | Budapest IX. kerület | Budapest X. kerület | Budapest XI. kerület | Budapest XII. kerület | Budapest XIII. kerület | Budapest XIV. kerület |Budapest XV. kerület | Budapest XVI. kerület | Budapest XVII. kerület | Budapest XVIII. kerület | Budapest XIX. kerület | Budapest XX. kerület | Budapest XXI. kerület | Budapest XXII. kerület | Budapest XXIII. kerület

VÁLLALÁSI TERÜLETEINK BUDAPEST VONZÁSKÖRZETÉBEN
Alsónémedi | Biatorbágy | Budajenő | Budakalász | Budakeszi | Budaörs | Csobánka | Csomád | Csömör | Diósd | Dunaharaszti | Dunakeszi | Ecser | Érd | Erdőkertes | Fót | Göd | Gödöllő | Gyál | Halásztelek | Kerepes | Kistarcsa | Mogyoród | Nagytarcsa | Pécel | Szigethalom | Szigetmonostor | Szigetszentmiklós | Üllő | Üröm | Vecsés | Veresegyház

A területfoglalási engedélyt a helyileg illetékes Önkormányzat adja ki. A területfoglalási engedély átfutási ideje kerületenként változik. További információ az árakról, díjmentes napokról: Területfoglalási engedély árak

Amennyiben vegyes építési konténert rendel célszerű a sittet alulra elhelyezni, majd a szemetet és végül, ha van a zöld hulladékot. Az a fontos, hogy a szóródó anyag az aljára kerüljön, rá pedig az egyéb nem szóródó hulladék. Amennyiben sok a szóródó szemét, sitt érdemes azt sitteszsákokban elhelyezni, majd ezekkel megpakolni a konténert.

Magánszemélyek, lakossági, cégek és vállalkozások

A konténeres szállítás olcsóbbá és egyszerűbbé teszi a hulladékszállítás tarifáit. A konténer árak a konténer tartalmától függően, illetve a méretének függvényében alakul. A rendelés Budapest és környéke részén érhető el. Ha tudja, hogy mekkora konténert szeretne megrendelni, akkor Budapest konténer a megoldás.

Konténer bérlés

Rendeljen konténert telefonon keresztül kényelmesen, 3 perc alatt. Sittszállítás Budapesten akár úgy is, hogy előre megpakolva sitteszsákokba rendezve 2-3 emberrel 10 perc alatt megpakolva elszálljtjuk a már megrakott sittes konténert. így nincs szükség a területfoglalási engedély kiváltására. Nagyon sok esetben ezt nem tudják megrendelőink. Az építési törmelék szállítás is vállalkozásunk profiljába tartozik.

Saját szortírozó és feldolgozó üzemünkbe kerül elszállításra az általunk kezelt hulladék. Amennyiben lehetősége van rá személyesen is leadhatja szemetét telephelyünkön! Fontos megjegyezni, hogy a cégümk által beszállított hulladékok közel 90%-a újrahsznosításra kerül!

Igen, ha egészen kevés az adott hulladékot, vagy sittet szeretne elszállíttatni, akkor is van mód konténer rendelésre. Ez esetben a legkisebb 3,5 tonnás teherautónkkal szállítjuk el a kívánt sittet, vagy egyéb hulladékot, amit megrendelt. Cégünk hétvégén is kiszállítja a megrendelt konténert (szombati napon), amibe pakolhatja a hulladékot, vagy az építési törmeléket.

Melyek a sittszállítás előnyei?

Az építőiparban rejlő kulcsfontosságú előnyök

Az építőipar dinamikus és változatos, ebből kifolyólag az építkezéseken, felújításokon és kertrendezések során rendszerint tetemes mennyiségű sitt keletkezik, valamint építési törmelék. Ezek eltávolítása és tárolása azonban gyakran alábecsült feladatnak tűnik, amely jelentős hatással lehet a építések hatékonyságára, a munkavédelmi előírások betartására és a környezetünkre. Ebben a szakmai esszében bemutatjuk, miért érdemes egy sittszállító céget megbízni ezzel a feladattal az építőiparban.

Az építkezések, vagy lakásfelújítások, valamint a kertrendezések során a keletkező törmelékek rendkívül gyakoriak. Ezek a hulladékok nem csak zavaróak esztétikailag, de gyakran balesetveszélyt jelenthetnek az emberekre, a dolgozókra és a környezetre nézve egyaránt. A munkavégzés során különböző típusú sitt keletkezhet, például betondarabok, tégladarabok, vakolat, fadarabok vagy föld, és ezek kezelése és eltávolítása a munkaterületről egyaránt kihívást jelenthet az építtetőnek, később a tulajdonosnak.

Előnyei az építőiparban

Idő- és energia megtakarítás: Az építőiparban a projektek során minden perc számít. A hulladékok eltávolítása önállóan vagy amatőr módon időigényes és fárasztó és balesetveszélyes lehet. ugyanakkor szakemberekre bízva lehetőséget teremt a fontosabb feladatok ellátására összpontosítani, miközben a hulladékszállítást profik végzik.

Rugalmasság és személyre szabott szolgáltatások: A sittszállító cégek általában rugalmasan alkalmazkodnak az ügyfelek igényeihez. Személyre szabott szolgáltatásokat kínálnak, lehetővé téve az építőipari projektek specifikus követelményeinek kielégítését. Cégünk ebben az élen áll, piacvezető logisztikai háttérrel bonyolítjuk ezt a folyamatot.

Hatékonyság és termelékenység: Amennyiben szakemberek által történik e feladat ellátása, akik rendelkeznek a megfelelő tudással, technikai háttérrel és felszereléssel a hatékony elszállításhoz és majdani hulladékkezeléshez. Vállalkozásunk így segít megőrizni a projektek hatékonyságát és termelékenységét.

Környezetvédelem: Az elszállított és begyűjtött vegyes építésihulladék szakszerű kezelése és újrahasznosítása kulcsfontosságú a környezetvédelem szempontjából. A sittszállító cégek nagy része nem rendelkezik megfelelő infrastruktúrával a hulladéklerakási és újrahasznosítási szabályok terén, hogy az megfelelően kezelésre kerüljön, minimalizálva ezzel a környezeti hatásokat.

Tisztaság és rendezettség: Az építési területnek és munkaterületnek rendezettnek és tisztának kell lennie. Az elszállítás után a terület rendezett lesz, lehetővé téve a könnyebb navigációt, anyagmozgatást és a munkavégzést.

Biztonság: Az munkaterületeken a különböző sittfajták veszélyt jelenthetnek a munkavállalókra és az ingatlanra. Minőségi szolgáltatásaink garantálják a sitt biztonságos elszállítását, csökkentve a balesetek kockázatát.

Költségmegtakarítás: Bár elsőre úgy tűnhet, hogy a művelet költséges, hosszú távon a költségek megtakarításához vezethet. A szabályos és a hatóság által előírt hulladékszállítás megakadályozza a szabálytalan lerakásából adódó büntetéseket és környezeti szankciókat.

Tapasztalatunk a témával kapcsolatban

Cégünk olyan szolgáltatást nyújt, amely számos előnnyel jár az építőipari cégek, beruházók, generálkivitelezők és vállalkozások részére. Felkészültek vagyunk a környezetvédelemi előírások betartására, ennek szellemében végezzük minkánkat. A munkások és az építésvezetők számára az idő és energia rendkívül értékes, a meglévő humánerőforrások munkafolyamatának beosztására. Még a  kertrendezés során is számos dologgal kell foglalkozni, ami szakirányú munkavégzést jelent. Alkalmazottaink évek óta rutinosan oldják meg akár belvárosban, akár lakótelepeken a konténer kihelyezését és a teli konténerek begyűjtését.

A kiszállításától számított 3 munkanapon belül általában elszállítjuk, de egyes estekben elhúzódó munkálatok esetén egy hétig is maradhat, nem számítunk fel felárat. Elhúzódó építkezés, átalakítás esetén kérjük egyeztessen ügyfélszolgálatunkon.

A válasz egyszerű. Alig foglal nagyobb helyet, mint egy átlagos autó mérete. Az építkezések alatt a törmelékek és a sitt elhordása folyamatosan történhet. Így a keletkezett törmelékeket nem kell kerülegetni. Az így megrakott és telítődött konténereket elvisszük, további igény esetén üres tárolóra cseréljük.

Hívjon telefonon

Munkatársaink átlagosan 1 munkanapon belül kiszállítják a kért méretű tárolót a kívánt címre. Azonban függ a rendelés idejének leadásától (reggel, vagy zárás előtt kéri), Önnek mennyire sürgős, helyileg hova kéri a szállítását. Budapesti cím esetén közterület, vagy magánterületre lesz kihelyezve. Közterület esetén területfoglalási engedélyről kell gondoskodni, erre minden kerületre vonatkozóan talál információt a konténer rendelésről Budapesti kerületi bontásunkban.

Amennyiben Budapesten közterületre lesz kihelyezve a sittes, vagy szemetes konténer és annak megrakása több, mint 30 perc, akkor területfoglalási engedélyt kell kérni. Budapest kerületeire lebontva minden kerület adatlapján megtalálható a területfoglalási engedély intézéséhez szükséges kerületi információ. Amely kerületekben elérhetőek az Ügyintézők telefonon, ott a telefonszámot és az Ügyfélfogadás idejét is megtalálja.

Írjon e-mailt!

kontenersitt@gmail.com

Hívja Ügyfélszolgálatunkat!

+36 21 300 7132

Bontási törmelék, egyéb hulladék és zöld hulladék

A veszélyesnek minősülő hulladékon kívűl szinte bármilyen hulladékot elhelyezhet. Elsősorban építési, vagy bontási munkálatok során keletkezett sitt szállítására rendelnek konténert. Továbbá háztartási hulladék elszállítására, kerti munkálatok közben keletkező gallyak, egyéb nyesedék, lomok elszállítására (lomtalanításkor felgyülemlett régi konyhabútorok, lakásfelújításból maradt wc csésze, régi fém öntöttvas kád, egyéb fém tárgyak, rossz kerékpárok, vasaló, régi varrógép, gyerekbútorok, komódok, szekrények, ágykeretek és ágybetétek, hagyatékból származó, már értéktelennek számító bútorok és egyéb berendezési tárgyak, fa, termőföld, kőtörmelék, polisztirol, műanyag, fém, háztartási hulladék (nem kommunális hulladék), karton, papír, stb)

Gyakorlatilag bármilyet. Veszélyes hulladék kivételével bármilyen háztartásban felhalmozódott lomot, hulladékot, szemetet átveszünk Önöktől. Régi tv, vasaló, egyéb híradástechnikai eszközök és konyhai eszközök. Lakásfelújítás során bezsákolt törmelékeket is elhozhat.

Mit helyez bele? Mekkora konténerre van biztosan szüksége? Sokszor fordul elő, hogy kisebbet bérelnek, utólag derül ki, hogy még lenne mit belepakolni. Helyileg hova szeretné? Árakkal kapcsolatban konzultáljon diszpécserünkkel: +36 21 300 7132

Saját telek, vagy udvar esetén a konténer helyét (ahova kerül majd a lerakás során), annak lerakásához szükséges beállási útvonal lehetőséget nézze meg, szükség esetén mérje le, ha van pl: kapu. Kollégáinknak 275 centiméterre van szüksége, hogy ráforduljon és betolasson egy kapubejárón. A teherautónak és a konténernek lerakáskor két személyautónyi hely kell, hogy a tárolót maga mögé letegye. Fontos szempont továbbá, hogy a konténer szállító teherautó magassága 3.2 méter, de lerakáskor közel 4 méter magasságra van szüksége. Így a faágak, vagy az udvaron áthúzott internet és egyéb elektromos vezetékek útban lehetnek.

Kell továbbá egy cím, mikorra kérik a konténert, a konténer kapacitása (4 m3 – 8 m3), illetve, hogy milyen hulladékot kívánnak benne elhelyezni.

Jelenleg nem szállítunk semmilyen ebbe a kategóriába sorolható sem szilárd, sem folyékony anyagot.

Az azbeszt tartalmú szigetelőanyagok, pl: lakótelep házak folyosóin található panelek. Ide sorolják továbbá a lefolyócsövek, kátránypapír, bitumenes tetőzsindely, a hullámpala és a síkpala, az olaj, és olajos rongyok(pl:: gépműhelyekben, vagy autószerelő műhelyekben), az állati termékek és ürülék, továbbá a gyógyászati termékek.

Konténer rendelés árak

A piaci árakohoz képest kifejezetten versenyképes árakon, azaz olcsón dolgozunk. Amennyiben olcsó konténert keres, vagy konténer bérlés és konténer árak után érdeklődik, akkor jó helyen jár. Kedvező árakat tudunk biztosítani a piaci versenytársakhoz képest, mivel saját hulladéklerakó és hulladék szelektáló üzemmel rendelkezünk. Így tudjuk biztosítani megrendelőinknek, legyen az lakossági, vagy hivatali megrendelés, a legolcsóbb konténer rendelést Cégünk biztosítja. Nagyobb mennyiség esetén kedvező árú konténert rendelhet telefonon, vagy e mailben. Nagyobb megrendelések esetén minden esetben egyedi árat biztosítunk. Hívjon minket bátran, ha hulladékot kell elszállítani, ami nem lebomló, de nagyobb mennyiségű hulladék.

Ömlesztett anyag szállítás

Sóder

Töltősóder: betonréteg alapozásához, utak alapozásához megfelelő
Sóder 0/4 (kétszer rostált sóder): elég finom betonok, falazáshoz használják
Sóder 0/8: vékony beton készítéséhez alkalmazzák
Sóder 0/16: 3 cm-nél  beton készítéséhez ajánlott
Sóder 0=24: 4 cm-nél vastagabbf ödém, alap, járda stb. alkalmazzák

Kavics szállítása / murva szállítása

Kerti murva 2 – 5, 5 – 12: fehér színű murva, kertekhez díszíteni használják
Kerti murva 12 – 20:  kapu elé, autóbejáró mellé növényekhez
Murva 0 – 20: kicsit sárgás színű murva, jól tömöríthető kocsibeállókhoz, utakhoz javasolt
Murva 20 – 55: kocsibeállók, parkolók burkolásához, díszítéshez.
4/8 kavics:
8/16 kavics: kertekbe, dísznövények, bokrok, fák alá.
Kulékavics 16-32: utak, kocsibeállók, kertek burkolásához.
Kulékavics 24-40: vízelvezetéshez ajánljuk.
Kulékavics 30-65:
Díszítőkavics: Parkok, kertek díszítésére, parkok sétányainak takarására.

Homok

Bányahomok: nem finomított
Folyami homok (falazó homok): Falazásra, vakolásra, térburkoló kövek közti hézag kitöltésére. Szemcseméret: 0-1 mm-ig

Termőföld szállítása

Natúr és darált termőföld: kiváló minőségű, széleskörű használatra
Natúr trágyás föld: magas tápanyagtartalmú föld, gyümölcsfákhoz, dísznövényekhez, pázsitokhoz, gyenge minőségű föld javításához. Rögöket, szalmát tartalmazhat!
Darált trágyás föld és tőzeggel: különlegesen jó minőségű bármilyen igényt kielégít, igényes növényekhez ajánljuk. Rögöket, csomókat tartalmazhat!
Natúr föld tőzeggel: főként díszkertekhez. Csomókat, rögöket tartalmazhat!
Darált tőzeg: kiváló tápanyag, a meszes föld feljavításának egyik kitűnő módja. ezen kívül dísznövények, cserjék, fák alá ajánljuk.

Vegyes építési konténer más néven. Azaz nem csak a tiszta sitt található meg a konténerben, hanem más, vegyesen rakott hulladékok is. Például ilyen a lomtalanítások alkalmával előkerülő haszontalan tárgyak sokasága, mint a bicikli, szánkó, régi ágy, vagy bútordarabok. Illetve ide tartozik a felújítások, átépítések és bontások alkalmával a sitthez kerülő beton és törmelék darabok, fa, mennyezet és nyílászáró törmelékei. Törött tetőcserepek, tető és fő gerendák darabjai.