Pedagógus kollégák számára szervezett színvonalas szakmai előadást az Apáczai Kiadó november 25-én pénteken délután a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, Kecskeméten.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Lévai Jánosné önkormányzati képviselő, köszöntötte a résztvevőket.
Esztergályos Jenő, az Apáczai Kiadó ügyvezető igazgatója reményét fejezte ki a házigazdával való további gyümölcsöző együttműködésről.
A szakmai program Professzor Csépe Valéria, a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutatóintézete főtitkárhelyettesének „Olvasási és számolási zavarok az iskolás gyermekek mentális fejlődésében” című előadásával kezdődött. Ezt követően bemutató órákra és további előadásokra várták a résztvevőket, és akit érdekelt folyamatosan lehetősége volt megismerni, kézbe venni az Apáczai Kiadó tankönyveit.
A gondolkodás fejlesztése matematika órán címmel tartott bemutató órát másodikosokkal Janurikné Lestyán Erzsébet tehetségfejlesztési szakértő, a Szent István Egyetem oktatója.
A harmadik osztályban Dr. Mester Miklósné érdemes tankönyvszerző mutatta be a képességfejlesztés lehetőségeit környezet órán.
Az olvasás órán való tehetségfejlesztéshez Dr. Dúró Zsuzsa tehetségfejlesztési szakértő, a Szegedi tudományegyetem oktatója adott ötleteket a negyedikeseknél.
Végül, den nem utolsó sorban, a hatodikosok magyar óráján annak lehettek tanúi a résztvevők, hogyan lehetséges a szövegértés fejlesztése interaktív tananyaggal. Ezt az órát Széplaki Erzsébet Érdemes tankönyvszerző, szövegértés-szövegalkotás szakértő tartotta.
Azok, akik úgy döntöttek, hogy nem a bemutató órákon vesznek részt meghallgathatták Miskolci Szilvia tankönyvszerző, szövegértés-szövegalkotás szakértő „Szövegértés kéz a kézben a természettudományokkal, és Esztergályosné Földes Katalin Érdemes tankönyvszerző „Interaktív tananyag első osztályban” című előadását.
Polgár Leona